|
Rosszul indul az idei szalonkaszezon. A hossz, hideg, embert- s fõleg vadat prbl tl sehogy sem akar vget rni. Mrcius elsõ harmadn is tl vagyunk mr, s nyoma sincsen a kzelgõ tavasz annyira vrt jeleinek. Sõt! A bjtlõ vadsz amgy is feldlt lelkivilgt igazi november vginek megfelelõ hideg, szeles idõ rombolja tovbb. Hiba a vrakozs, az enyhls helyett a bmblõ szllel vltozatos hzivatarok rkeznek, reggelente kopogsra fagynak a mg megmaradt lucskos hbuckk, vzzel teli pocsolyk.
– Mit tehet ilyenkor a kedves madart lesõ-vr szalonkavadsz?
Megteheti, hogy felveszi a tli disznlesek sorn hasznlt – mr elcsomagolt – „sarkvidki” felszerelst, s kimegy megszokott, kedvenc szalonkz helyre. Ott aztn vr, leskelõdik, remnykedik, de leginkbb fagyoskodik. Ksõbb mr nem is abban bzik, hogy esetleg meglthat egy mindenre elsznt vndort, h, ilyenre mr nem is gondol! Felmelegedne a szve tja, ha legalbb egy tvoli lvst hallana, parnyi bizonytkt annak, hogy tn mgis itt vannak…
De nem, semmifle lvs nem hallatszik, s bizony a rignta is csak nagyon gyren, meggyõzõds nlkl szûrõdik ki a szrke bokrok sûrûjbõl. Amikor aztn teljesen besttedik – mg a vacsoracsillag sem ltszik, eltakarjk az egymst kvetõ felhõrajok –, csggedten ballag a tlgyes szln rvlkod reg jrmûvhez. Miutn beszll, jl bevgja az ajtt, s flhangosan megfogadja, hogy õt aztn nem ltja az erdõ, amg az idõ igazn elõ nem veszi magt. Ezt a fogadalmt aztn meg is tartja… msnap estig.
Megteheti azt is, hogy hosszas „fegyver- s anyagkarbantarts” utn nmi tûnõdsek kzepette lemondan visszatmasztja a bevetsre ksz srtest a fegyverszekrnybe. Beledobja magt az egyik fotelba, s kitartan tanulmnyozza a szemben lvõ fogason rvlkod mr nem j, de mg j karban lvõ kalapjt. Igen! Azok az ecsettollak ott htul milyen ferdn llnak, s milyen tpettek. Persze mr egy vesek, ideje lenne jakat feltûzni, deht ahhoz madr is kellene. Az pedig nem jn, noha mr itt lenne az ideje – gondolom borsan, mivel n is ezen nosztalgizk kz knyszerltem. s azok az ecsettollak elindtjk fejemben az emlkek mr lelepedett, de mg minden rszletben lesen elõbukkan folyamt, s mr nem is bosszant olyan nagyon az ablakon drmblõ vihar s kora dlutni stteds.
Az alkonyatban felfnylik az elmlt v egyik legszebb estje, s gondolatban mr taposom is a zrgõ avart a kutasi erdõszlen. Bartom, aki mgttem fegyelmezi az rmvel nehezen br Max kutyt, ma estre a fiatal lucos egyik nyiladkt javasolja leshelynek. Mg soha nem jrtam itt, gy igazn rdemben nem tudok hozzszlni a krdshez. Amikor azonban magamra maradok s szemgyre veszem a tetthelyet, nem vagyok elgedett. A viszonylag szûk nyiladk szak-dli irnyban szeli t a nyolc-tz mter magas sûrû fenyvest, s mris meglehetõs flhomly veszi birtokba, pedig mg alig mlt hat ra. – Itt nem maradok! – dntm el, s mris indulok lefel az egyik keresztalln. Pr perces keresgls utn jobbkzre tgas tiszts nylik a mregzld sûrûben. – Igen, itt j lesz! – s mr helyezkedem is a szrs fenyõgallyakat kerlgetve, szemben a lenyugv nappal. Kalapomat egy gra akasztom, az lland nyaktekergets kzben csak tban lenne. Az idõ amgy is kellemes, szinte forr krlttem a tavasz, igazn nem hinyzik a fejfedõ.
Betltk s a kvetkezõ percekben a vilg erre a kis ligetre szûkl krlttem. Kzel s tvol nem mozdul semmi, a feszltsg mgis rezhetõen nõ bennem, ahogy jabban mondjk, emelkedik az adrenalinszint, a vrosi emberben gaskodik a rg megfkezett ragadoz. rdekes ez az llapot! – meditlok, s arra gondolok, hogy minden feszltsg, kszenlt, odafigyels egy kicsi, kevesek ltal ismert madrnak szl, amelyik nem hordoz sem agancsot, sem agyarakat, mgis vgyaim netovbbjt jelenti a mai estn.
Telnek a percek, aztn… egy, majd mg kt lvs hallatszik valahonnan a szomszd megybõl. – Ht elkezdõdtt! – markolom jobban a puskt, s szememet le nem veszem az egyre vrsebben lngol nyugati grõl. Majdnem ez lesz a vesztem! Ahogy ttott szjjal flelek – gy sokkal jobban hall az ember –, mglem a magasbl halk neszt vlek hallani. Mozdulatlan fejjel felfel pislogok, s dermedten ltom, hogy hrom szalonka igyekszik imbolyogva tfûzni magt a mgttem ll akc kopasz gai kztt. Itt nincs idõ clzsra, kicsavart derkkal szinte a flem mellett lvk felfel a hrmas cvikk elsõ madarra. Az elsõre gondoltam, s lss csodt, a msodik szalonka kivlik az alakzatbl, s fejjel elõre zuhan a sûrû fenyvesbe. Tisztn hallom koppanst a kemny, podzolos talajon, s ekkor dbben belm az rm:
– Megvan az idei elsõ!
A kvetkezõ gondolatot mr a kijzanods hozza: – Ha nem bmszkodom el a helyzetet, vgan duplzhattam volna, hiszen a msik kt madr a bcsz Nap irnyba replt tovbb, lvsemre mg csak nem is gyorstottak a tempn. Kesergsre sem ok, sem idõ, mindjrt stt lesz, gyernk megkeresni a leesett szalonkt.
Alig lpek be a fldig gas fenyõk kz, mris ltom, hogy nem kell itt keresni semmit, ott pihen a kicsi vndor a tûlevlprnn, szmra mr vget rt a vndort. vatosan felemelem, visszasimtom borzolt begytollait, s percekig llok nmn tenyeremben elsõ idei szalonkmmal. Ha most erre jnne valaki, s megkrdezn, hogy mit csinlok, rviden vlaszolnk.
– RLK!
gy, csupa nagybetûvel, egyszerûen csak rlk. Aztn visszaballagok a helyemre s jratltk, br igazbl mr nem vrok semmit. Nem is jn tbb madr, n nem bnom, mra megkaptam a rszem a kutasi erdõtõl.
Bartom halk fttye riaszt fel gondolataimbl. Kirtem a bockot, kalapot a fejembe nyomom, aztn becses zskmnyommal lassan lpkedek a tallkahely fel. Mr teljes a stt, trsam halkan krdi:
– Na, mi jsg?
– Egyet lõttem! – mondom csendesen.
– Fel is vetted? – melegszik fel a hangja.
– Igen! – mutatom a lassan merevedõ szalonkt.
Erõs kz nyl felm a sttben:
– Gratullok!
– Ksznm!
Tbb sz mr nem is esik, a rszletek rrnek ksõbb.
* * *
Ht igen! Ennyi maradt abbl a mlt vi gynyrû estbõl, meg ez a kt hegyes tollacska a kalapomon – trnek vissza gondolataim a mba. Lassan felllok, s megigaztom a kis trfet. – Brd ki mg nhny napig, aztn jat tûzk a helyedre! – sgom fel gondolatban s mr knnyû szvvel tekintek ki a viharos alkonyatba. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
