Titokmad�r


(Nemes Nagy �gnes: L�ttam, l�ttam

L�ttam, l�ttam lappanty�t!
�jszaka, erd�n meglestem,
r�ka-vad�sszal kettesben.

Nem volt ottan l�mpa, se h�z,
ment�nk: �n meg a r�kavad�sz,
akkor az �gen, fekete �gen
valami r�ppent m�g feket�bben,
valami r�ppent: lappanty�!
K�t szeme l�ngja, k�t pici l�mpa,
gurgula-hangja �szik ut�na.

Ketten l�ttuk, senki m�s,
ketten: �n meg a r�ka-vad�sz.)

A r�gi id�kben minden embernek, minden csal�dnak megvolt a maga szent �llata, ami egyben volt k�vetend� p�lda, v�delmez� szellem, ir�nymutat� a mindennapokban, de a b�ke, a szeretet, a csal�di �sszetart�s vagy �pp a h�s�g, a harc, a k�zdelem, a szerencse vagy a ravaszs�g jelk�pe is, mely v�gigk�s�rte az ember �let�t. N�ha el�fordult, hogy csod�kkal tark�tott mes�kben �lt tov�bb a monda, hogy valamelyik �s mi m�don szerezte meg a szellemek t�mogat�s�t, de a legt�bb esetben ez is a m�lt k�d�be veszett, mint ahogy el�bb-ut�bb minden feled�sbe mer�l. M�ra let�rt�nk az �si �tr�l, papolunk a b�k�r�l, a szeretetr�l, de k�zben mindenki megv�vja a maga mindennapi h�bor�j�t �s k�zben nosztalgi�zva tekint�nk a m�ltba. Pedig, hogy a szellemek ma is k�vetik utunkat bizonyos m�g ma is:

’Mi volt ez apa?’- a gyerek csak �llt tov�bb a kert v�g�ben �s az erd�t n�zte, de az apja tudta, hogy mindj�rt v�laszolnia kell, k�l�nben a gyerek addig nyaggatja, am�g elegend� feleletet nem kap. Mint mindig, ha valami felkelti az �rdekl�d�s�t, nem nyugszik, am�g v�laszt nem kap a k�rd�seire, vagy bele nem nyugszik, hogy minden lehet�s�get ki nem mer�tett a tud�sszomj�nak enyh�t�s�re.
’Valami mad�r’ - j�tt a v�lasz, de a f�rfi sejtette, hogy ez most nem lesz el�g, ez�rt hozz�tette- ’gondolom nemr�g �rkezhetett, mert t�len sohasem hallani.’
’�s honnan �rkezett? Mit csin�lt ott? Mi�rt van ilyen �rdekes hangja? Mit csin�l ilyenkor? �s ha itt dalol a k�zelben, akkor mi�rt nem l�tom?’ –hadarta a fi�cska az �sszes esz�be jut� k�rd�st.
A f�rfi m�r l�tta, hogy nem fog szabadulni, ez�rt nagyot s�hajtva meg�hoz intette a fi�t, mire az egyb�l odaszaladt az apj�hoz �s k�v�ncsi tekintettel n�zett r�, mint aki m�r el�re tudja, hogy most valami hatalmas titok t�rul fel el�tte. A „�reg Laci” –mindenki �gy h�vja, mert az id�sebb gyereket szint�n Lacinak h�vj�k, �gy azt�n valahogy meg kell k�l�nb�ztetni �ket- a gyerek fej�re tette a kez�t, �s le�ltek a kert v�g�ben �sszebark�csolt r�nkasztal mell�. L�tszik, hogy a gyerk�c m�r nem sok�ig b�rja visszafogni mag�t, de az�rt m�g nem sz�l m�g egy sz�t sem, mert �gy �rzi, megint valami komoly dologra fog f�ny der�lni. A sz�lei minden k�rd�s�re tudj�k a v�laszt �s a gyerekn�l ezzel olyan m�ly tiszteletet v�ltottak ki, hogy azt a sz�l�k el sem tudj�k k�pzelni. A p�r �ves gyerekfejben a k�vetkez� alakult ki: ha van Mindenhat� –mert ezt is hallotta a r�di�ban a nagymam�n�l-, akkor az � sz�lei a Mindentud�k.  Az apja �lvezi a helyzetet �s tr�f�ra fogja a dolgot:
’De nagyon k�v�ncsi vagy te gyerek! Ha �n ezt mind elmondom, hogy fog a sok tud�s a buksidba f�rni?’ –mondja mosolyogva.
’Apa!-mond m�r v�gre!’ –t�relmetlenkedik a fi�, mire a f�rfi odahajol hozz� �s a f�l�be s�gja:
’’Onn�t j�tt, ahonnan indult �s r�pk�d�tt, mert az volt a dolga. A hangja az�rt ilyen, hogy csak az �rtse, akinek a t�voli mes�ket dalolja �s csak az�rt nem l�tod, mert elb�jt, hogy az ilyen k�v�ncsi lurk�k ne zavarj�k dalol�s k�zben.’
’De ez nem igaz apa! Mi�rt nem v�laszolsz rendesen?’ –sz�lt r� a gyerek az apj�ra, de az m�r fel is �llt a padt�l, mert nem akarta, hogy kider�lj�n a gyerek el�tt, bizony � sem tudja mif�le j�sz�g gurgul�zik bele a kora ny�ri sz�rk�letbe.
’Az�rt, mert ha el�rulom, akkor nekem sem dalol t�bbet’ –v�laszolta �s legyintett egyet, mintegy jelezve a gyereknek, hogy nem k�v�n t�bbet el�rulni.

Ekkor �des kacaj hallatszott a f�rfi m�g�l:
’Sebaj, majd dalolok �n!’ –nevetett fel a gyerek anyja- ’R�gen sem b�ntad, ha �nekeltem neked, amikor kint �jszak�ztunk a mez�n, pedig akkor is sz�lt ez a mad�r, szinte eg�sz �jjel.’
’Te m�g ilyenekre is eml�kszel?’ –n�zett h�tra a f�rfi bossz�san-csod�lkozva, mert �rezte, hogy bizony ebb�l nem keveredik ki olyan k�nnyen, mint gondolta, de �mult, hogy a feles�ge milyen eml�keket �rz�tt meg az elm�lt p�r �vben.
’Nan�, hogy eml�kszem! –nem olyan k�nnyen felejti el egy l�ny, hogy mikor bolond�tott�k el teljesen’ –nevet az asszony.
’Mit csin�ltak veled anya?’ –kapcsol�dik be a besz�lget�sbe a gyerek is, mert �rzi, hogy most olyan igazi feln�tt dolog ker�lt sz�ba.
’Semmit fiam –csak ap�d m�r el is felejtette, hogy milyen titkokat �riz egy-egy ilyen mad�rka’ –�s a f�rfira n�zve sejtelmesen kacsintott egyet, mik�zben tov�bb mosolygott sejtelmesen, de k�zben v�gigsim�totta a gyerk�c sz�ke f�rtjeit.
’Ne a gyerek el�tt!’ –sz�l r� az „�reg Laci” a feles�g�re elkomorodva- ’Ink�bb menj�nk vacsor�zni, mert kor�n kell kelnem.’ De befel� menet k�zen fogja az asszonyt �s mikor a fi�cska el�re szalad, titokban valamit a f�l�be s�g.

Mik�zben az est�re k�sz�lt, a gyerek fej�ben �ssze�ll a k�p: olyan titokzatos ez a valami, ami mad�r –mert az apja ez el�rulta-, hogy m�g a feln�ttek sem besz�lhettek r�la. F�rd�s k�zben is ezen gondolkodott, majd a vacsor�ra kapott m�zes keny�r ut�n is titokzatos mad�r csapongott a gondolatai k�z�tt, m�g �lomra szender�lt a sz�lei k�z� fek�dve: „Titkokat dalol�,… rejt�zk�d� mad�r…, titokzatos mad�r… titoktud� mad�r…”
S m�g � az igazak �lm�t aludta, �szre sem vette, hogy mell�le k�t �rny kel fel a s�t�t szob�ban �s k�z a k�zben oson h�tra a kert v�g�be –akkor �jjel �jabb titokzatos mes�vel b�v�lt a titokmad�r dala. �s m�snap m�r �jabb titkok v�rtak felfedez�sre.


Lassan teltek az �vek, ezer-meg ezer megtanulnival� akadt a vil�gon, bar�tok j�ttek-mentek, elm�ltak az iskol�s �vek, majd a k�z�piskol�nak is a v�g�re j�rt a fi�cska. Mindig, minden �rdekelte �s m�g szabadidej�ben is olvasott. Felt�rult el�tte a vil�g sok rejt�lye, �s min�l t�bb dologra der�lt f�ny, ann�l biztosabban lav�rozott az �let �tveszt�iben, majd elj�tt az id�, amikor �jra olyan talajra l�pett, mely igen titokzatosnak, de nagyon izgalmasnak �g�rkezett –titkos kis levelez�sek folytak az el�ad�sokon, �r�kig h�z�d� esti s�t�k, bizserget� kis �rint�sek. Igen –a fi�cska serd�l�v� v�lt �s szerelmes lett. Mint minden els� szerelem, ez is elfelejtetett vele mindent, amit addig megtanult az vil�gr�l, az �letr�l. L�ngolt, szinte forr� volt a homloka, �s egy este, mikor el�sz�r mondta ki szemt�l-szembe az �rz�seit az �zike szem�, t�r�keny kisl�nynak, nem is hallotta saj�t szavait, csak valami ismer�s, t�voli perg�s z�gott a f�l�be.
Gyorsan v�get �rt azonban a ny�r �s elm�lt a szerelem is. Mindenki a maga �tj�t j�rta �s ez bizony nem egy ir�nyba vezetett. Hogy keser� volt-e sz�m�ra a szak�t�s? Ki tudn� azt megmondani. A r�rak�dott �vek alatt eltorzult m�r az eml�k is –l�nyok j�ttek-mentek, a tanul�s is fontos lett megint �s bizony a n�kk� �rett l�nyokt�l m�r k�nnyebb volt cs�kot lopni, mint annak idej�n att�l az els�t�l. Az �lel�s�k sem volt m�r olyan �szinte, mert mindenki tudta: az egy�tt t�lt�tt id� hamar letelik �s mindenki annyi titk�t akarta csak a m�siknak felfedni, amennyi �pp csak sz�ks�ges volt. A serd�l�b�l f�rfi lett.

Iskola ut�n j�tt a munka, ahogy az lenni szokott: nap-nap ut�n megv�vta a kis k�zdelmeit, �s est�nk�nt arra gondolt, hogy a sz�lei is ugyanezt teszik sok �ve m�r –�s sehogy sem �rtette, hogy k�pesek minderre. Ez eddig titok maradt el�tte. Azt�n elj�tt �.

Egy f�lledt ny�ri �jszak�n ismert�k meg egym�st egy t� partj�n –�s eg�sz este s�t�ltak, besz�lgettek. Eleinte ugyan kicsit d�c�g�sen ment a dolog, de amikor ki�rtek a f�ld�tra �s a l�ny elmes�lte, hogy mennyire szeretett gyerekk�nt ilyen �ttalan-utakon s�t�lni apuk�j�val, aki vad�szott, m�r meg is volt a k�z�s t�ma. Ugyanis a fiatal f�rfi meg gyerekkora �ta szenved�lyes horg�sz volt, teh�t j�hettek a t�rt�netek �s a k�t fiatal hamar r�j�tt, hogy sok a k�z�s benn�k �s hazafel� m�r k�z a k�zben r�tt�k az alf�ldi t�j poros �tj�t. Ekkor t�rt�nt, hogy az egyik �tsz�li ny�rf�r�l felgurgul�zott egy r�g nem hallott hang �s m�lyen az eml�kezet�kbe iv�dott az az �jszaka, a hangok, a ny�r�ji illatok, egym�s k�zels�ge.
Mikor reggel a f�rfi �gyba ker�lt, m�r meg volt besz�lve a k�vetkez� tal�lkoz�, �s m�g � el�gedetten vetette mag�t az �gy�ra, addig valahol messze a l�ny mosolyogva szender�lt �lomra.

Gyorsan telt ezut�n az id�: eleinte ismerked�ssel teltek az egy�tt t�lt�tt �r�k, majd megismerve egym�st boldogan v�rtak egym�sra nap, mint nap, amik lassan h�napokk� gy�ltek, s k�zben k�t gy�r� is felvillant az id� sodr�ban. A f�rfi �s a n� dolgoztak, a k�z�s h�z�rt, a k�z�s j�v��rt, de amikor csak lehetett a szabadban pr�b�lt�k meg feledni a h�tk�znapokat. Vad�szni kezdtek �s b�r idej�kb�l nem sokra futotta, de amikor csak lehetett az erd�t-mez�t b�jt�k, annak titkait lesve.
Azt�n bek�vetkezett a baj: az �reg Laci beteg lett. Pillanatok alatt j�tt a rosszull�t, mely leverte a l�b�r�l, s mire a rohamment� a k�rh�zba �rt vele, m�r nem volt eszm�let�n�l. �ll�t�lag pillanatokon m�lt minden. Hossz� hetekig volt vele a csal�d mire egy tavaszi nap v�gre kinyitotta a szem�t �s egy v�gtelen pillanatig v�gigm�rte a mellette �l� fiatalabbik fi�t. ’�lj egy kicsit k�zelebb’ –sz�lt hozz� halkan, szinte a t�lvil�gr�l-’ szeretn�m megfogni a kezed’. A fi� egy pillanatra �rtetlen�l meredt apj�ra, aki mi�ta bet�lt�tte a tizennyolcat, soha nem �lelte �t, legfeljebb csak kezet fogott vele, mert mindig azt hajtogatta, hogy egy f�rfi csak a gyerekeket �s a n�ket �lelgesse. Most m�gis az �rint�s�t k�v�nta, � pedig �nk�ntelen is v�grehajtotta a beteg k�r�s�t. Az apja megfogta a kez�t �s �gy sz�lt: ’�gy m�r sokkal jobban vagyok.’

Nem sz�ltak t�bbet, csak n�zt�k egym�st –a fiatal, er�s f�rfi �s a korosod� apa.
De ezut�n m�r bizakodtak. Az �reg napr�l napra jobban lett, egyre t�bbet evett �s n�ha m�r megeml�tette, hogy „a cimbor�k m�r v�rnak az any�n�l –�gy h�vt�k a helyi b�felejt� tulajdonos�t- egy fr�ccsre”. K�t h�nappal azut�n, hogy javul�snak indult, v�gre-valah�ra hazaengedt�k. �nneps�get rendeztek az „�jj�sz�let�s” �r�m�re, ami eleinte k�nnyet csalt az �reg szem�be, majd az eg�sz est�t nevetve t�lt�tte szerettei t�rsas�g�ban. Miut�n a vend�gsereg feloszlott, mag�hoz h�vta fiait �s megk�rdezte mindkett�t�l, hogy van-e kedv�k m�g egyet s�t�lni. Az id�sebbik k�sz�nettel visszautas�totta, mert m�r v�rta a csal�d, de a fiatalabb vele tartott. S�t�lgattak a ny�ri �jszak�ban, besz�lgettek a m�ltr�l, a jelenr�l �s a fi� meg�rezte, hogy az apja megv�ltozott: mintha b�ntan� valami �s nagyon sokat besz�l az elt�vozottakr�l. Nem b�nt�an, mert a r�gi sz�p eml�keket emlegette az �reg, de �szre lehetett venni, hogy az elm�lt h�napok megt�rt�k. A falu sz�l�hez �rtek �s az �reg egyszer csak meg�llt –’Hallgasd csak! Mi lehet ez?’ S a t�volban valami furcsa perg�s, gurgul�z�s hallatszott. ’Gyer�nk arra!’ –sz�lt az �reg, �s v�laszt sem v�rva elindult a hang ir�ny�ba, a fi� meg ut�na. Sok�ig s�t�ltak �gy, m�g az id�sebb egyszer csak meg�llt egy fa mellett. A hold m�g fent volt, �gy el�g j�l lehetett l�tni a f�t. ’Inn�t sz�l ez a valami’ –jelentette ki az �reg, s miut�n nem l�tta a hang tulajdonos�t, le�lt a fa al� �s maga mell� intette a fi�t is. ’Szeretem ezt a hangot’ –sz�lalt meg az apa. ’Mikor any�ddal megismerkedt�nk �s sokat j�rtunk ki est�nk�nt horg�szni, mindig mell�m �lt �s akkor is ezt hallgattuk. Sokszor voltunk kint nyarank�nt �s… -elharapta a mondat v�g�t, s kis sz�net ut�n folytatta csak- …h�t sok sz�p �r�t t�lt�tt�nk el egy�tt.’ A fi�, mikor apj�ra n�zett l�tta, hogy az belemosolyog a s�t�tbe, ahogy esz�be jutnak az eltitkolt eml�kek.
Eltelt p�r perc, majd az �reg megint megsz�lalt: ’Kell egy unoka.’ Nem k�rt, nem parancsolt a hangja. Csak �nk�ntelen�l elsz�lta v�gy�t. Mikor erre r�j�tt, odafordult a fiatalhoz: ’Fiam, hossz� �s f�raszt� �letet �ltem, �s az elm�lt hetekben r�j�ttem, hogy sok mindent kihagytam. Ti m�r feln�ttetek �s ahogy l�tom, rendes ember lett mindkett�t�kb�l, de nem tudtam �tadni mindent, amit kellett volna! Kell egy unoka, hogy helyrehozzam a hib�im �s ne t�nj�n el minden nyomtalanul, amit az ap�mt�l kaptam gyerekk�nt.’ Szinte �ml�tt bel�le az indulat �s zih�lva vett egy m�ly l�legzetet. Megint elhallgatott, de kez�t a fi� v�ll�ra tette: ’Hallgasd csak! Megint ez a hang –mondtam m�r, hogy szeretem ezt a hangot? De any�dnak ne mond �m el, hogy ilyen messzire elk�v�lyogtunk!’ �s ezut�n megint csak l�nyegtelen dolgokr�l fecsegtek.  

M�snap reggel az �reg kijelentette, hogy m�r nem kell mell� �lland�an valaki, „nem gyerek �, hogy pesztr�lni kelljen!” �gy minden visszat�rt a r�gi ker�kv�g�sba. Csak a fi� gondolkodott el sokszor azon, amit az apja mondott neki akkor kint, a f�lig kisz�radt ny�rfa alatt. N�ha m�g akkor is elmerengett, amikor a p�rj�val t�lt�tte az idej�t. Az egy darabig sz� n�lk�l hagyta a dolgot, de azt�n egyszer csak megjegyezte: ’nem kellene kimenn�nk p�r �r�ra valamerre? �gy l�tom, mintha egy kicsit megviselt lenn�l. Mondjuk gyer�nk ki este egy�tt vad�szni!’ �s k�zben belet�rt a fiatal f�rfi haj�ba. ’Rendben –egyezett bele az-, de akkor �n d�nt�m el, hogy hova menj�nk!’ v�laszolta a fi� �s a k�rd�s eld�lt.

Lassan j�tt fel a hold, de az egyre er�s�d� ez�st�s f�nyben k�t alak k�rvonala rajzol�dott ki a kis kan�lis mellett h�z�d� n�das t�v�ben. H�roml�b� kissz�ken �ltek mindketten. A f�rfi a v�zfoly�s melletti b�z�t n�zte a t�vcs�v�n kereszt�l, a n� pedig a k�zeli, mag�nyos jegenye fel� f�rk�szett. A b�z�ra ak�r diszn�k is kij�hetnek, a t�bla melletti erd�b�l, de a kor�bbi tapasztalataikb�l kiindulva a ny�r fel�l is �rkezhetett a vad. Nem sz�ltak egym�shoz, csak a t�csk�k hada h�zta heged�j�t szerte a k�rny�ken. Azt�n a t�volban megjelent k�t fekete folt. A f�rfi vette �szre �ket el�sz�r, �s k�ny�k�vel megl�kte egy picit a n� v�ll�t. ’N�zz csak oda!’ suttogta �s a foltok ir�ny�ba mutatott. ’Szerintem diszn�k.’ A n� is arrafel� k�mlelt, �gy a p�rja fel� kellett fordulnia. ’Hol? �n nem l�tok semmit. Szerintem elfordultak.’ Ekkor a ny�rfa fel�l felhangzott egy mad�r hangja. A perreg�-gurgul�z� hang r�telepedett a t�jra elnyomva a t�cs�kmuzsik�t is. ’Hallgasd csak! Lappanty�’ –mondta a n� halkan. A f�rfinak esz�be jutottak apja szavai, �s szeretettel n�zett v�gig a k�zelebb h�z�d� n�re. ’Szeretem ezt a hangot’ –s�gta a n� f�l�be �s letette maga mell� a pusk�t.

Aznap �jjel nyugodtan dorb�zolhattak a diszn�k a b�z�ban, mert �jabb titokkal b�v�lt a titokmad�r dala –az �reg Laci v�gya pedig a k�vetkez� tavasszal teljes�lt.